Kozma-Vízkeleti Dániel
Kozma Vízkeleti Dániel

Család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus

Differenciáció mint életfeladat - búcsú a mamahoteltől és a papabanktól

Szeretünk magunkra, mint önálló személyre tekinteni, aki tudatos mérlegelés után racionális döntéseket hoz. Észleljük azonban ennek a korlátait is. Természetes módon ütközik autonómiaigényünk és valahová-tartozásunk, önálló felelősségvállalásunk és támogatottság iránti igényünk, fiatal felnőttkorban, amikor életfeladatunk a származási családunkról levált, ugyanakkor gyökereinket ismerő és erőforrásaikat magunkba építő önazonosság kialakítása.

Noha, főleg érintettként gyakran egyetlen nemzedék sajátosságainak tudjuk be a felerősődő konfliktusokat és az elmozdulás-képtelenséget, a rendszerszemlélet arra hívja fel a figyelmünket hogy minden generáció helyzete hozzájárul a helyzet létrejöttéhez és fenntartásához.

Ily módon, az egyszerre vágyott és félt változás, az érzelmi leválás, az anyagi függetlenedés, a saját út kialakítása és a mellette való elköteleződés életfeladatának meglépése legalább két nemzedék lehetősége és felelőssége. Amíg egymástól várjuk, hogy mozduljon végre, általában minden marad a régiben – ám szidhatjuk egymást napestig. Az előadásban a változás megindítását és előmozdítását célzó jó gyakorlatokat vesszük sorra – a kérdéskör megértését szolgáló összetett magyarázatok keresése mellett.

2023

október 07. (szombat)
16:30
Előadás
Differenciáció mint életfeladat - búcsú a mamahoteltől és a papabanktól
Kozma-Vízkeleti Dániel
Kozma-Vízkeleti Dániel - Család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus

Kozma-Vízkeleti Dániel Debrecenben végzett pszichológia-történelem szakon. Klinikai szakpszichológusi, majd pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Rendszerszemléletű családterápiából kiképző pszichoterapeuta lett, emellett pszichodráma, relaxáció és hipnózis módszereket tanult.

Dániel egészségügyben, oktatásban és humánerőforrás-fejlesztésben szerzett tapasztalatokat pszichológusként.

Magánrendelésén párokkal és családokkal dolgozik, kiképző pszichoterapeutaként ennek elméletét és módszertanát oktatja, emellett önismereti és szupervíziós csoportokat vezet, vagy szervezeti keretben munkatársak mentálhigiénés programjait valósítja meg.

Dániel hat évig a DE OEC-en tanított, jelenleg a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet, az ELTE Tanácsadó Szakpszichológus képzés, valamint a Semmelweis Egyetem Klinikai Szakpszichológus képzés oktatója.

Heti rendszerességgel szerepel a médiában.

Az elmúlt néhány évben több mint ötszáz előadást tartott szakmai és érdeklődő laikus közönség előtt egyaránt, hazánkban és határainkon túl. Két könyvfejezete mellett mintegy harminc cikke jelent meg szakmai vagy népszerűsítő folyóiratokban.