A szeretetkert párkapcsolatotok szimbolikus kertje, melynek minden része a kapcsolat egy-egy fontos területét jelképezi. Lépjünk be ide együtt, és vegyük szemügyre, hogy mely területek vannak jó állapotban, s vajon hol vannak a gyenge pontok, az árnyékos, elhanyagolt zugok, amelyek veszélyt jelenthetnek a jövőre nézve.
"Ahhoz, hogy ez a kert igazán széppé váljon, és az is maradjon, tudnotok kell, hogy miként gondozzátok erősségeiteket, és hogyan gyomláljátok ki, alakítsátok át mindazt, ami most még nem olyan, mint amilyennek szeretnétek." - Dr. Piczkó Katalin
Milyen ebben a kertben az ösvény, vagyis milyen köztetek a kommunikáció? Milyen a kertben magasodó fa, vagyis az énképetek – hogyan látjátok, kivé váltatok ebben a kapcsolatban? Milyen a sziklakertetek, vagyis miből erednek köztetek konfliktusok, és hogyan kezelitek azokat?
Ebben a szimbolikus kertben minden mindennel összefügg, minden rész hatással van a másikra, s a nagy egészre, az egyes részek azonban külön is átalakíthatók, fejleszthetők. Erről a kertről, a kapcsolatunk különböző területeiről szól az előadás.
Dr. Piczkó Katalin 1988-ban végzett a Szent Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem általános orvosi szakán. Ezt követően az egyetem Pszichiátriai Klinikáján dolgozott 4 évig, és pszichiátriából szakvizsgázott. 1992-től három éves pszichoterapeuta képzésen vett részt a Pécsi Tudományegyetemen, részben pszichoanalitikusan orientált rövid dinamikus terápiában, hipnózisban, család-, párterápiában képződött. 1996-ban az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben dolgozott, majd magánpraxist kezdett. Fő területe: szorongásos kórképek és párkapcsolati problémák.
1996-ban NLP Master képesítést szerzett. 1998 óta tréningekkel, coachinggal foglalkozik profitorientált cégeknél. 2003-ban MBA képzésen vett részt. 2009-től a Tolerance Coach és Tréner Akadémia szakmai vezetője. 2017-ben az Európai Mentoring és Coaching Szövetségnél Senior Pactitioner szintű akkreditációt kapott. 2020-tól a Pécsi Tudományegyetemen személyiségfejlődést, coach kompetenciákat, modelleket, gyakorlatot oktat. 2022-ben szerzett egy akkreditált Transzformatív Team Coach diplomát.
Kompetenciafejlesztő és pozitív attitűdöt formáló szemléletváltó tréningeket, valamint vezetői és szervezetfejlesztő programokat tart.
Fő területe az emberi kapcsolatok, a kommunikáció és a párkapcsolati edukáció. Ugyanebben a témában improvizációs színházi játékokat vezet, valamint oktatófilmeket forgat. 2021 decemberében megjelent a Szeretetkert című könyve ebben a témában, jelenleg pedig egy „Szeretetkert” nevű mobil applikációs program.